Olyan hétköznapi hősökkel beszélgetek ebben a rovatban, akik különleges és sikeres karrierváltást vittek véghez és történetükkel erőt adnak ahhoz, hogy Te is el merj indulni az utadon. Olyan összefüggésekre, tanulságokra és felismerésekre jöhetsz rá általuk, amelyek igazán pozitív hatással lehetnek a Te saját történetedre is.
Első interjúalanyom Péter Csaba, aki elég szokatlan irányba váltott, de nem is tehette volna jobban 🙂
HJ: Hány évig és milyen pozícióban dolgoztál egészen pontosan a banki szektorban?
PCS: A bankszektorban 6 évet, előtte a logisztikai szektorban 11-et töltöttem el, mindig értékesítési, ügyfélkapcsolati, üzletfejlesztési pozícióban. Legutóbb a bank legnagyobb vállalati ügyfeleit szolgáltam ki teljes körűen, beleértve a számlák vezetését, a finanszírozást, az éves felülvizsgálatot, a treasury ügyleteket, a nemzetközi kapcsolatokat.
HJ: Szerettél ott dolgozni? Mit adott Neked ez a munka és mit nem?
PCS: Ez a bank volt életem legjobb „klasszikus” munkahelye. A mai napig hálás vagyok a közvetlen vezetőimnek a bizalomért és támogatásért, amit kaptam, amikor teljesen outsiderként felvettek, illetve végig azt követően is. Igen sikeres éveket töltöttem itt, azt mondják, megdolgoztam érte. A legtöbb, amit kaptam ettől a munkától (meg a korábbiaktól is) az az ügyfelek elégedettsége volt. Amit nem kaptam meg, az elsősorban a karrier lehetősége.
HJ: Mi volt az, ami először megkongatta Benned a váltás igényét?
PCS: Fokozatosan fogalmazódott meg bennem, hogy amit tulajdonképpen én nap mint nap csinálok az egy virtuális valami. Egy bizonyos szemszögből értelmetlen.
HJ: Mikor döntötted el, hogy most már tényleg lépsz? Mennyi idő volt ennek az érési folyamata Benned?
PCS: Másfél év telt el az ötlet és a váltás között. Ezalatt az objektív tényezőket terveztem, számoltam, mérlegeltem, hiszen a gazdasági racionalitás mindig is a munkám szerves része volt. Eközben képeztem is át magam. A szubjektív érési folyamat ennél rövidebb idő volt. Ez így hosszú távon értelmetlen – gondoltam -, csak növesztem az irodában a fenekemet nyugdíjig, és lepörög az élet munka része igazi tartalom nélkül. Akkor jött a szikra, hogy mire váltsak, és onnantól nem volt kérdés.
HJ: Miért pont ács? Hogyan találtál rá az ács-mesterségre?
PCS: A családi házunkon tetőcserét kellett végezni és nem találtunk szakembert. Így ezermester nagybátyámmal ketten fogtunk neki – és közben rájöttem, hogy ez nekem tetszik.
HJ: Miből érezted azt, hogy megtaláltad a szerelemszakmádat és hogy ebben ki fogsz tudni teljesedni?
PCS: Friss levegő, mozgás, alkotás, valami kézzelfoghatónak a létrehozása, nem függve egy szervezet tökéletlenségeitől, na meg a piaci igények 🙂
HJ: Voltak Benned félelmek a váltással kapcsolatban?
PCS: Egy másodpercig sem. Szerencsére alapvetően hiányzik belőlem az effajta félelemre való hajlam, ráadásul minél többet vizsgáltam a racionális oldalát, annál biztosabb lettem benne, hogy ez csak jó lehet.
HJ: Sajnos Magyarországon még mindig nagyobb népszerűségnek örvendenek az ún. fehérgalléros munkák. Milyen megítélésre számítottál a környezetedtől?
PCS: Az ego, a hiúság azt mondta bennem, hogy milyen menő leszek a szemükben, vagy megdöbbentem őket pozitív értelemben. Az én környezetem főleg fehérgalléros, úgy gondoltam, irigyelni fognak. Talán egy ismerősöm volt, aki hülyeségnek találta a váltást, de ő nem is volt az a klasszikus irodista.
HJ: Ki segített az áccsá válásodban?
PCS: Ez még nem fejeződött be 🙂 Még egy-két évtized rutin és talán akkor… 🙂 Most is mondhatom, hogy ács vagyok, hiszen papírom van róla és ezzel sokan vannak még így. A gondosság, a precizitás a megbízhatóság már most is megfelelő. Az általam megfelelőnek ítélt szakmai szintet (tudást és rutint) azonban megítélésem szerint legalább 5 év gyakorlattal és tanulással lehet elérni.
Kezdetben, még a váltás előtt több vállalkozó mellett is végeztem segédmunkát, hogy lássak és gyakoroljak, de messze a legtöbbet a jelenlegi társamtól tanultam és tanulok nap, mint nap.
HJ: Megérte? 😉
PCS: Minden tekintetben. A bevétel is több, mint a bankban, de az életérzés megfizethetetlen.
HJ: Mi a legnagyobb tanulság, amit a karrierváltás hozott magával?
PCS: Az élet csodálatos tud lenni, ha elhisszük, hogy élhetjük. Talán elcsépelt, de mégsem elterjedt gondolat, hogy ha igazán akarunk valamit, akkor a Jóisten – vagy az Univerzum, ki hogy nevezi – minden támogatást meg fog adni hozzá.
HJ: Mi az, amit megad az ács szakma és a banki szektor nem?
PCS: Én most közvetlenül magánszemélyeknek dolgozom, nem nagyvállalatoknak. Így sokkal intenzívebben élhetem meg az elégedettségüket, a boldogságukat, amikor elkészül egy munka.
HJ: Hogyan változott az életed azóta?
PCS: Enyhén szólva kitágult 🙂 Óraszámban valószínűleg többet dolgozom, mint a bankban, mégis szabadabbnak érzem magam. Egyebekben azt hiszem sem magam, sem az életem nem változott meg.
HJ: Sokan küzdenek azzal a nehézséggel, hogy nem tudják, merre menjenek, milyen foglalkozást válasszanak. A váltás is eléggé megterhelő, hiszen elölről kell kezdeni felépíteni valamit, szemben azzal, ami már megvan, amit már elértek. Ha adhatnál egy tanácsot azoknak, akik még keresik az útjukat, mit javasolnál nekik ezzel a sok tapasztalattal a zsebedben?
PCS: Mit ért el az, aki úgy gondolja, hogy elért valamit? Szerintem én a váltáskor semmit nem vesztettem, míg más úgy gondolja, hogy elismert banktisztviselőnek lenni egy komoly bankban igenis vesztenivaló. Valahol itt lehet a kulcs: rájönni, hogy mi is igazán fontos számunkra az életben. Másrészről én kaptam egy jelet a tetőcserekor, és hiszem, hogy mindenki más is kap jelet, ha nyitott rá. A legfontosabb szerintem mégis az, hogy ne hagyjuk a félelmeinket diktálni.
HJ: Szabad megkérdezni, hogy mi volt ez a jel, amit kaptál?
PCS: Maga a feladat megjelenése, illetve az, hogy jól érzem magam a végzése közben. A jel az, hogy belekerülsz valamibe, majd a megerősítés, hogy érzed, jó helyen vagy.
HJ: Hogy látod, mi hiányzik manapság az embereknek, ami miatt ennyire nehéz ez az egész (az útkeresés, a megfelelő foglalkozás megtalálása)? Mire lenne szükségük szerinted?
PCS: A félelem diktál. Nem hisznek – magukban sem. Biztos állás, fix jövedelem: ugyan… elhitetik velünk, hogy az, mert szükség van a dolgozókra, akik félnek önállóak lenni. Hinni kell és nem félni.
HJ: Mit tud tenni szerinted magáért egy útkereső, hogy minél hamarabb célba érjen?
PCS: Hozzon egy döntést és higgyen benne 🙂 Tulajdonképpen ennyi – szerintem.
HJ: Hogyan képzeled el magad 3-5 év múlva? Mit szeretnél még elérni?
PCS: Azt, hogy pont ugyanezt végezhessem, amit most, sok ember örömére. Közben meg támogathassam a gyermekeim tanulmányait és a többit meg elutazgathassam.
HJ: Nagyon jó látni, hogy Te tényleg szereted, amit csinálsz. Azt hiszem, csak ilyen emberrel szabad és érdemes együtt dolgozni. Mi volt a legemlékezetesebb visszajelzés ügyféltől, amit kaptál a munkádra?
PCS: Elkészült egy kis előtető, a megrendelő még előtte elment hazulról, kifizette a díjat és ott hagyott bennünket. Hazafelé tartva csörög a telefonom, ő hív. „Csaba, ez nem lett szép… (hosszú szünet, lefagytam, mi lehet a gond, egyikünk sem szólt, majd)… EZ CSODÁLATOS LETT!!!” – kiáltotta, és percekig áradozott. Majd persze ajánlott tovább az ismerősének 🙂
Nagyon köszönöm Csabának, hogy az interjúalanyom volt és megosztotta a történetét sokunk örömére!
Ha minőségi ácsmunkát kerestek, itt minden elérhetőséget megtaláltok hozzá: www.peteracs.hu
Ha tetszett ez a cikk, akkor kérlek, oszd meg és kövesd a bejegyzéseket a Facebook-oldalamon is, ahol további gondolatokat találsz tőlem.
Szeretettel:
Hary Judit
Coach, karrier-tanácsadó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: