Mindig is csodálattal töltött el a világ színessége és végtelensége. Mindig örömmel és kíváncsisággal szemlélődtem benne. Gyermekként mindannyian így indulunk: figyeljük, követjük, mintázzuk szüleink összes megnyilvánulását. Időközben becsatlakoznak mások is és őket is mélyen megfigyeljük. Ahogy játszanak velünk, tanítgatnak minket, vagy csak szimplán az együttélés során eltanulunk számos technikát arra vonatkozóan, mit hogyan érdemes csinálni. Ezeket másolva sajátítjuk el életünk első életstratégiáit.
Aztán bekerülve más-más közösségekbe, rengeteg impulzus ér bennünket és találkozunk újabb hozzáállásokkal, emberi működésekkel. Észleljük, hogy Gabi néni az oviban másképpen öltöztet fel, mint az anyukánk. Észleljük, hogy az osztálytársaink eltérő módokon tanulnak és sportolnak, mint mi. Felfigyelünk arra, amikor az osztálytársunk apukája arról mesél, hogy naponta 15 percet meditál és ettől milyen jól érzi magát, mi meg mondjuk még sosem hallottunk a meditációról. Rádöbbenünk, hogy amikor a legjobb barátunknak szerelmi bánata volt, azt milyen jól kezelte, ugyanakkor a tanulásban mindig tőlünk kért segítséget, mert nehezen ment neki a matek. Kiszélesedik a világ, össze tudjuk hasonlítani, hogy ahogy eddig csináltuk, az mikor miben jó és hol érdemes esetleg másik eszközhöz nyúlni. Találkozunk számunkra szimpatikusabb és semlegesebb eszközökkel és lehetőségünk van választani belőlük, miközben ezzel párhuzamosan mi is elkezdünk sajátokat kialakítani.
Gyerekként szivacsként szívtam magamba azt, hogy a környezetemben ki mit hogyan csinál és mond. Figyeltem a testbeszédüket is. Megállíthatatlanul kíváncsi voltam az emberekre és azt figyeltem, kivel és mivel hogyan rezonálok. Rengeteget tanultam ezekből a megfigyeléseimből.
A legnagyobb és legmegnyugtatóbb felfedezés számomra ebben az volt, hogy lehet valamit másképp is csinálni. Hogy ugyanoda sokféleképpen is ki lehet lyukadni. Ehhez azonban meg kell őrizni a nyitottságot és az ítéletmentességet, mert akkor tudnak a teljes valójukban megmutatkozni előttünk a dolgok. Minél többféle nézőpontot ismerünk, annál inkább kiszélesedik ez a perspektíva.
Erre a tágabb látásmódra akkor szokott igazából szükségünk lenni, amikor valamilyen elakadás van az életünkben. Az elakadás mindig azt jelzi, hogy az az eszköztár, amivel addig próbáltuk, ebben a helyzetben nem állja már meg a helyét. Lehet, hogy egy darabig működött, innentől azonban nincs mese, másképp kell továbbmenni. Ezekre tud a coaching hipersebességgel rámutatni.
Mi történik, amikor a helyzetedre egy új nézőpontból nézel? Mi az, amit így látsz? Mit nem vettél észre eddig? Mi az, ami (új) megoldás lehet? Összegyűjtöttem erre vonatkozóan néhány pontot, hogy miért éri meg célirányosan megmozgatni azt a témát, amivel nehezen boldogulunk:
- az egész életedre kihathat döntéshelyzeteknél
- perspektívát és reményt ad, hogy lehet másképp, jobban is csinálni
- problématudatból megoldásfókuszba irányít
- egészen meglepő, váratlan ötletekhez is tud vezetni
- akadályból inspirációt tud varázsolni
- gyengeségből könnyedén válhat erőforrás
- erősíti a kreatív energiákat és a játékos kíváncsiságot
- fejlődnek az emberi kapcsolataink és az önmagunkhoz való viszonyunk
- a más szemszögéből nézés növeli az empatikus gondolkodást
- rámutat arra, hogy nincs olyan helyzet, ami csak és kizárólag egyféle lenne
- rámutat arra, hogy nincs olyan helyzet, ami csak és kizárólag rossz lenne
A nehézségek nem azért vannak az életünkben, hogy bosszantsanak, hanem hogy tanuljunk és fejlődjünk általuk.
Ne felejtsd: mindig van másik irány és mindig van választásod!
Szeretettel:
Hary Judit
Life és Art Coach
Tarts velem Facebook-on is: Belső erőforrásaink – Hary Judit
Ha tetszett, kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson! Köszönöm! ♥
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: