Az előző, 10 perc varázslat című blogbejegyzésem gondolatmenetét szeretném egy picit továbbvinni egy saját, gyerekkori élményem megosztásával. 10 perc aztán tényleg nem sok, mégis milyen messzire visz, ha megfelelően töltjük el! Lássuk, hova vihet, ha növeljük ezt az időt és azzal foglalkozunk, amire igazán szükségünk van!
Gyógyulásom története 🙂 ♥
9 éves korom óta van szemüvegem. Mindig utáltam a szemüveget, nem tudtam megbékélni vele, valahogy nem éreztem, hogy én „valóban” szemüveges vagyok. Korlátot, távolságtartást sugárzott, innentől óvatoskodni kellett tesi órán, hiszen könnyű leverni (túlzsúfolt buszon is majdnem megjártam így), sérülhet vele együtt a szem, ráadásul csúfolás tárgyát is képezte az iskolában… Szóval nagyon nem szerettem… Aztán pár évvel később elkezdett fájni a fejem és vérezni az orrom. Egyre gyakrabban és intenzívebben. Végül heti 4-5x kőkemény fejfájással és 3-4x orrvérzéssel küzdöttem. Nem tudtam rendesen figyelni, tanulni, fáradt volt a szemem, órákba telt, mire elmúlt. Gyógyszert már akkor sem szedtem szívesen, úgyhogy inkább megvártam, míg elmúlik vagy lepihentem. Persze amikor már elviselhetetlenné vált a helyzet, akkor párszor bevettem fájdalomcsillapítót. Mindenesetre ez nem maradhatott így, úgyhogy Anyukám elvitt kivizsgálásokra. Felszúrták az orromat, majd előjegyeztek orrmandula-műtétre, mert bár fogalmuk sem volt, hogy mitől vérzett az orrom, ráfogták a mandulákra. Voltam bent fekvős komplex kivizsgáláson, ahol agydaganatot kerestek nálam, hátha ez az oka a fejfájásoknak, de végül nem találtak semmit.
Keresztapukám ekkortájt bukkant rá egy könyvre, amelynek az a címe, hogy Tökéletes látás szemüveg nélkül. A könyv ma is kapható. Az író, Harry Benjamin megosztja benne saját történetét (gyakorlatilag a legerősebb szemüveget hordta, közel a vaksághoz, de ezzel a módszerrel megjavította látását) és egy amerikai szemészorvos látásjavító technikáját, a Bates-módszert, amelyet kb. 30 évnyi kutatás után publikált és nála is csodálatos eredményeket hozott. Mivel keresztapukám tudta, hogy gyűlölöm a szemüveget, szeretettel adta át a könyvet azzal a céllal, hogy esetleg nálam is beválik majd. El is kezdtem lelkesen, minden nap gyakoroltam a leírtakat, tele voltam elszántsággal és pozitív várakozással.
Telt-múlt az idő és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egyre kevesebbet fáj a fejem és vérzik az orrom. Ha mégis, akkor rövidebb ideig tartanak. Hála az égnek ennek köszönhetően elmaradt az orrmandula kioperálása, ugyanis már előtte abbamaradt a vérzés és mivel ez kezdett egyre tartósabbá válni, kértük a műtét elhagyását. Végül teljesen megszűnt ez is és a fejfájás is 🙂 🙂 🙂
Hogyan kapcsolódik mindez az előző blogbejegyzésemhez? Úgy, hogy láthattuk, hogy napi 10 perc is csodákra képes, de akkoriban a napi szemtornám sem volt hosszadalmas: mindent összeadva napi fél-1 órát gyakoroltam. Fokozatosan emeltem a mennyiséget, ill. sokszor részekre bontva csináltam. A legeslegnagyobb jelentőséget a gyakorlatok közül a relaxációnak tulajdoníto(tta)m, amit összességében kb. 15-30 percnél többet nem nagyon csináltam. Ez a gyakorlat semmi különös, mégis annyira lelazít és mélyen pihentet, hogy teljesen kicserélődtem tőle.
Szorongó gyerek voltam akkoriban, s ez mutatkozott meg a tüneteimben is. A relaxáció azonban oldotta ezeket a feszültségeket, megtanultam okosan levezetni, kiengedni a gőzt és meg is lett az eredménye. A látásom azonban sajnos igazán nem javult. Annyit sikerült elérnem, hogy egy-egy nagyobb pislogás eredményeképpen egy pillanatra kitisztult a kép és teljesen élesen láttam mindent, de amint megint pislogtam egyet, visszaállt. Jártunk akkoriban egy Bates-módszert is alkalmazó szemorvoshoz, aki állította, hogy ez hatalmas eredmény és hogy ez végül fixálódni fog, csak tartsak ki. Sajnos aztán egyre kevésbé tudtam megoldani, hogy tartósan ne hordjam a szemüveget (a módszer egyik lényege, hogy hordd minél kevesebbet (leginkább semennyit) a szemüveget, mert az erőlteti a szemet és fixálja a látásromlást), mert az iskolában látnom kellett és így végül ez a vonal abbamaradt, de a fejfájás és az orrvérzés véglegesen elmúlt. Azóta eltelt 20 év. Hála a szemtornának, de főképp a napi 15-30 perc relaxációnak. Ez sem sok idő, igaz?
Ez a történet abszolút fordulópont volt az életemben, komoly szemléletváltásra sarkallt és megalapozta az elhivatottságomat a természetgyógyászat iránt. Aztán később az Agykontroll-os sikereim is komoly bázisát képezték a pozitív hozzáállásomnak.
Mi az, amit ha 15-30 percet csinálnál naponta, a közeljövőben hatalmas változást hozhatna az életedbe?
Azt gondolom, hogy sokszor azt hisszük, hogy valami hatalmas dolognak kell történnie, valami erőnkön felüli tettet kell végrehajtanunk a kívánt változás eléréséhez, s ezért inkább el sem indulunk, meg sem próbáljuk… Lebecsüljük a „sok kicsi sokra megy”-elvét. Persze lehet ijesztő az időfaktor is, hogy valamit kitartóan csináljunk és az már megint erőn felüli teljesítménynek tűnhet, pláne hosszútávon, azonban ha visszafejtjük apró lépésekre, akkor – ahogy az én történetemben is egyértelműen kijön -, napi szinten egy teljesen vállalható, különösebb megerőltetés nélküli haladásról van szó, amit valójában mindannyian képesek vagyunk véghez vinni. Just do it!
Szeretettel:
Hary Judit
Holisztikus life coach
Tarts velem Facebook-on is: Belső erőforrásaink – testtől a lélekig
A megosztásokért hatalmas köszönet! 🙂