Követve az előző bejegyzést, remélem, sikerült megnevezned egy olyan hátráltató szokásodat, amit szívesen lecserélnél egy támogató, előrevívő szokásra. Ha már ideáig eljutottál, sokkal előrébb tartasz, mint az emberek nagy része, akik homokba dugják a fejüket és inkább a változatlanság ismerősségét választják és ezáltal elesnek rengeteg fantasztikus tapasztalattól és lehetőségtől. Az új szokások bizony új távlatokat nyitnak az életünkben és már egyetlen egy is óriási változásokat eredményez! Igen, nem lesz sétagalopp… Igen, lesznek könnyebb és nehezebb periódusok, amíg ez a szokás fixálódik. Igen, tenned kell érte nap, mint nap, mindenhez idő kell és folyamatosan emlékeztetned kell magad, hogy miért teszed ezt. Merthogy valahonnan kiindult ez az egész, nem magadat akartad szívatni vele. Megingásoknál mindig érdemes mérlegelned, hogy hány éve is élsz együtt azzal a hátráltató szokással, aminek a megváltoztatásán/lecserélésén dolgozol éppen? Őszintén válaszold meg ezt a kérdést! Tök jó lenne persze, de vajon reális-e, hogy pikk-pakk változz meg, miközben mondjuk 30 éve élsz egy bejáratott módon? Hatalmas tévhit, hogy akkor fogsz tudni egy új szokást kialakítani, ha minden egyes nap következetesen tartod magad ahhoz, amit elterveztél és sosem engedheted el magad egy pillanatra sem, különben oda minden addigi igyekezeted. Sokan hiszik ezt és ez az alapja annak a negatív spirálnak, amelybe pillanatok alatt bele tudják rántani saját magukat, ha ez mégis megtörténik, valahogy így: „jaj de béna vagyok, hát ennyit nem tudok megtenni, erre se vagyok képes, minek is gondoltam, hogy el tudok érni valamit, hagyom is a francba az egészet, egy csődtömeg vagyok”. Egyetlen „hibától” eljutottunk egészen a személyes alkalmasság, képesség megkérdőjelezéséig. Marisa Peer írja, hogy „azok lesznek a legfontosabb szavak, amelyeket Te mondasz magadnak, és amelyeket el is hiszel, úgyhogy ne kritizáld magad, mert emberből vagy és hibákat követsz el.” Ahogy a legnagyobb kritikusod is Te magad vagy, ugyanúgy válhatsz Te magad a legnagyobb támogatóddá is. A kutatások szerint a végeredmény szempontjából valójában semmilyen befolyása nincs annak, ha párszor kilengsz, amennyiben utána folytatod tovább és haladsz azon az úton, amit elterveztél. Sokkal nagyobb belső feszültséget tud generálni, ha nem engedsz, amikor egy-egy holtponthoz érsz, mint ha egyszer-egyszer igenis megengednéd ezt magadnak. Persze, ha Te egy olyan típus vagy, aki miután átlendült a holtponton, utána sokkal könnyebben viszi tovább, akkor Neked nem ajánlott ilyenkor engednek a kísértésnek. De a leggyakoribb talán nem ez. Legyen stratégiád arra, hogy visszaállj és a végső cél lebegjen a szemed előtt, s akkor nem lesz gond. A tudatos szokáskövetés és átalakítás mellett vannak olyan élethelyzetek, amikor egyetlen nap, egyetlen pillanat, egyetlen döntés elég egy szokás abbahagyásához és/vagy egy új szokás elkezdéséhez. Ezekre szoktuk azt mondani, hogy „eléggé fáj”, azaz leértünk a gödör legaljára, nem bírjuk már tovább elviselni a fennálló állapotot, különben belepusztulunk. Ez a fájdalom-pont mindenkinek máshol helyezkedik el: van, akinél hamar betelik a pohár és van, aki hosszú éveket, évtizedeket eléldegél ugyanabban a trutyiban. Anyukám dohányzott fiatal korában. Egyik télen alaposan megfázott és a betegség a tüdejére is átterjedt. Csak feküdni tudott és igyekezett gyógyulgatni. Egy idő után aztán megérintette az elvonási tünetek szele, ami egyre erősödött és végülis rágyújtott tüdőbetegen. Pár szippantás után iszonyú rosszul lett, ami egészen addig fokozódott, hogy azt hitte, ott fullad bele az egészbe és ez az élmény annyira beleégett, hogy abban a pillanatban eldöntötte: leteszi a cigit végleg. Innentől kezdve soha többé nem gyújtott rá. Persze sokan vannak, akiknek ez meg sem kottyant volna. Tüdőklinikákon nem egy olyan beteget lehet látni, akik annak tudatában füstölnek nagyban az udvaron, hogy ha ezt tovább folytatják, akkor belehalnak. Nekik nyilván máshol van ez a bizonyos fájdalompont… Mindenesetre ezzel a kis történettel arra szerettem volna rávilágítani, hogy nem kell feltétlenül sok időnek eltelnie a komoly változásokhoz. Ráadásul a dohányzás nem csak egy rossz szokás, hanem szenvedélybetegség. Mégis elég egyetlen pillanat. Egyetlen döntés. Az imént egy negatív példán keresztül mutattam be, hogy tényleg elég lehet egy pillanat az átütő változáshoz. Többnyire talán valami rossztól akarunk elszakadni, és ez indít el az úton, azonban a másik irány is remek kiindulópont, azaz amikor nem valamitől EL, hanem valami FELÉ szeretnénk eljutni és ehhez keresünk támogató szokásokat. Ilyenkor például nem azt mondjuk, hogy „félek, nehogy újra csalódjak”, hanem azt, hogy „szeretnék egy harmonikus párkapcsolatot”. Vagy ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy „már így is van rajtam pár kg fölösleg, de ha ezt így folytatom tovább, egy kövér disznó leszek és már így is kényelmetlenül érzem magam a bőrömben”, hanem „szeretnék újra egészséges és fitt lenni, hogy jól érezzem magam a bőrömben”. Érzitek a megfogalmazások mögött rejlő különböző hozzáállást? Pedig tulajdonképpen ugyanarról van szó. Fontos tudni, hogy a jól megfogalmazott és igazán motiváló céloknak vannak bizonyos kritériumai, s ezek közül az egyik az, hogy pozitív legyen. Ettől még lehet, hogy valaminek az elkerülése jelen pillanatban sokkal vonzóbb, de emögött mindig meg lehet találni a pozitív célt. Az új, engem támogató szokásaimat pedig erre a láncra tudom felfűzni 🙂 Neked mi a legerősebb motivációd arra, hogy új szokásokat alakíts ki?
Szeretettel:
Hary Judit
Holisztikus life coach
Tarts velem Facebook-on is: Belső erőforrásaink – testtől a lélekig
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: